Miről is szól október 23.-a?

Személyes véleményem

Számomra egyszerre megemlékezés és ünnep, s ezzel együtt példakép is.

Megemlékezés, mert történtek akkor események, melyekről meg kell emlékezni, ez a történelmi része az egésznek. Ünnep azért, mert ünneplésre méltóak mindazon - leginkább névtelen - hősök, akik akkor a MAGYAR SZABADSÁG ÜGYÉÉRT szálltak síkra, tették ezt akár fegyveresen, akár a fegyveres szabadságharcosokat tevékenyen támogatva.

Ők azok, akik példaképként állnak előttem, s minden radikális előtt. Mert elszántságuk, hitük a változásban, s cselekedeteik ennek elérése érdekében csak és kizárólag példaképként szolgálhat minden Igaz Magyar szemében.

Hősök voltak 56 HARCOSAI, akik megmutatták az utókornak és a világnak, hogy még reménytelennek tűnő helyzetben is fel kell venni a harcot a Haza érdekében!

Bár a legtöbbek szerint minden elszántságuk és hősiességük dacára elbuktak, én úgy vélem nem ez történt.

Mert pont az 56-os események folytán történt meg az, melynek lehetősége előtte fel sem vetődött, vagyis, hogy Magyarország volt a Vasfüggönyön túl a legvidámabb barakk, itt volt a legpuhább kommunista diktatúra. Nem tűnik így utólag nagy eredménynek, de akkoriban mégis az volt.

A hősök emléke pedig velünk él, bárhogy próbálják is azt elferdíteni, lényeges mozzanatokról elterelni a figyelmet, a történelem ezen korszakának tanítását megtiltani.

Nem szabad a múltban élni, dicső őseink tetteit a jelenkornak tudni, de mindenkor példaként kell, hogy előttünk álljanak a régi harcosok cselekedetei, akik a HAZÁÉRT,

A MAGYARSÁGÉRT ÉS A JÖVŐÉRT HARCOLTAK!

Nem csak szebb jövőt kívántak, hanem tettek is érte!

Ám 56 intő példaként is szolgál, ezt sose feledjük!

Szól arról, hogy nem mindenki akart tenni a Hazáért.

Akadtak köztük a Hazát, barátaikat, tisztességes magyar embereket eláruló akasztófára való rohadékok éppúgy, mint gyáva, csak a saját érdekeiket néző férgek is. Egyesek őket mondják a „jónépnek”, s még meg is sértik a hősök emlékét, felróva nekik, hogy a „jónép” miattuk szenvedett, s előfordult, hogy azt fosztogatták. Erősen kétlem, hogy ki lett volna fosztva az olyan gazda, aki bár nem értett sem a hadakozáshoz, sem a buzdító beszédekhez, de segítette a szabadságharcosokat, amivel tudta, vagyis: élelemmel, bújtatással, vagy bármi mással. Nem tudom elképzelni, hogy Igaz Magyar emberek ne lettek volna hálásak és tisztelettudók vele szemben, s azt sem, hogy szándékosan kárt okoztak volna neki.

Aki pedig akadályozta őket, le akarta csitítani a tüzet (vagy épp az elszántabb jeget) lelkükben azok korántsem jónép, de nem ám! Az ilyenek örülhetnek, hogy korcs életüket meghagyták, s csak kifosztották őket a ráutaltság ritka alkalmai alatt. Ők a magyarság szégyene, akik bár itt éltek akkor és magyarul beszéltek, de sosem voltak Igaz Magyarok!

Ez utóbbiak pedig jelenünkben sajnos nagyon sokan vannak. Többen, mint 56 idején, s még többen, mint annak előtte. Mert mindig, mikor a Hazáért és a magyarságért kellett küzdeni, azt a legdicsőbbek tették, s ők hullottak el. Évszázadok során sorban haltak meg legjobbjaink, de a semmirekellők mindig nagyobb számban túléltek.

Manapság kevesen vagyunk Igaz Magyarok. Nekünk a Hazánk a legfontosabb, s bármilyen módszerrel hajlandóak vagyunk küzdeni érte. Tehát minekünk kell összetartanunk, a bajtársaknak, barátoknak, az egység tagjainak. Nem fogjuk képviselni a „jónép” gyáva akaratát, küzdünk Hazánkért, küzdünk egymásért, de sosem fogunk küzdeni mindenkiért, akik bár talán köztünk élnek, és magyarul beszélnek, de nem Igaz Magyarok!

Intő jel tehát 56 abban a tekintetben is, hogy nem bízhatunk másban, csak bajtársainkban!

Ne legyen bizalmunk tehát sem a külföldben, sem azokban, akik bár köztünk élnek, mégsem méltók arra, hogy Igaz Magyar embernek nevezzük őket.

Legyen ez a végszó: csak mi, csak együtt.

ERŐ, HŰSÉG, AKARAT

EGYSÉGBEN AZ ERŐ!