Inkább egy más napon

A 2006-os év bebizonyította, s ezt egyre inkább bizonyítja 2007 is, hogy a meghatározott napokon, különösen ünnepek alkalmával zajló mozgósítás és akciók szinte hatástalanok.

Felkészül a rendőrség, a kormányőrség, a titkosszolgálatok, a fizetett provokátorok és mindenki más. Egy olyan napon, mikor 10-12.000 rendőr áll teljes készültségben Butapest utcáin, a bűnösök egy tevékeny része elmenekült még az országból is: nem lehet elérni a rendszerváltást.

Nyilvánosan meghirdetni, pestre, az utcákra csábítani sok ezer embert, akik közé elvegyülhetnek a titkosszolgák, nyomozók, s figyelnek mindent az utcai kamerákon, kamerás robotrepülőkön és helikoptereken keresztül nem lehet eredményt elérni.

Akkor sem, ha a kint lévők legalább negyede félúton, elfut, feloszlik. Nem elég, ha teljesen képzetlen, parancsnokokkal nem rendelkező emberek vannak kint az utcákon, akiknek az elszántságon túl csak a kövek adottak.

Mikor márc. 15-én kint voltam, azonban örömmel láttam, hogy vannak szervezettebb csoportok, akik láthatóan ismerték valamennyire egymást, egyszerre mozogtak, volt már tapasztalatuk, mi több feltételezem sok mindent előre átbeszéltek. Ilyen csoportok kellenek minimumként.

Ám ennél tovább megyek, ilyen kisebb csapatok, egy parancsnoki lánccal, előzetes képzéssel, s jobb felszereléssel. Összehangolt tevékenység, teljes harci szellem.

A napokra visszatérve. Nem kell nekünk sem tömeg, sem ünnep, sem gyásznap ahhoz, hogy sikeresek legyünk, sőt, inkább ezek mellőzése kell. Hirtelen, a semmiből támadni, végleg elsöpörni a teljes hatalmi elitet, s ezzel elérni az igazi rendszerváltást. Egy napon meg tesszük ezt, teljesen mindegy a semlegesek közül melyiken, de az a nap a győzelem után ünneppé változik a jövő generációi számára, a győzelem napjává, s példaként fog állni minden hazafi előtt a jövőben, hogy még kilátástalannak tűnő esetben is harcoljon bátran és önfeláldozón!

Nem a rendőrség az ellenségünk, hanem az őket is irányító hatalmi elit. El kell kerülni, hogy ezrek feleslegesen haljanak meg, amennyiben lehetőség van rá, de a célokból engedni tilos.

Győzni kell, mert már nincs sok időnk, ha nem cselekszünk, akkor a kihalás vár ránk, ám elsietni sem szabad! A felkészülés még nem menekülés, tehát nem szabad erre sajnálni sem az időt, sem az anyagiakat, áldozatokat.

Ne akarjunk sietni, a hatalmi elit a mi malmunkra hajtja a vizet. Ne feledjük a bölcsességet: „Az elsietett csapás gyakran félrecsúszik.” Nem engedhetjük meg magunknak, hogy legjobbjaink elhulljanak a döntő összecsapás előtt, mert akkor végünk!

Háborút kell nyernünk, nem csatákat és ütközeteket!